Két hete tudtam meg, hogy nyelőcsőrákom van. Teljes döbbenet, az orvosom is meglepődött, szerinte ez a 60-70-es alkoholista férfiak betegsége. Ebbe a kategóriába nem férek bele, fiatal vagyok, antialkoholista és nő.

Az igaz, hogy régóta bagózok. 

Úgy kezdődött az egész, hogy minden előjel nélkül, hogy az idén március elején egyszer csak nem tudtam nyelni. Egyik hétről a másikra. Hétfőn még lement a kaja, pénteken a fájdalomtól már egyáltalán nem tudtam nyelni. Láz, hátfájás.

Részemről azonnal megkezdtem a probléma szőnyeg alá söprését, biztos reflux felkiáltással bébiételen és tejen éltem  egy hónapig. Elmentem dokihoz, ő is refluxra gyanakodott, felmarta a sav stb..., elküldött gyomortükrözésre.

Igen ám, de jobban lettem, és nem mentem el, mivel rettegek ettől a művelettől. Szépen lefogytam 10 kilót közben. Szerencsére volt miből.

Közben eltelt a nyár, én homokba dugtam a fejemet, bár éreztem, hogy nincs rendben valami, mert még mindig nehezen ment az evés. Közben dolgoztam, mint az őrült, rengeteg feladatom volt a munkahelyemen is. 

Szeptemberben aztán újra belázasodtam, és felerősödött a fájdalom is. Közben rádöbbentem, hogy újabb 7 kilót fogytam. Itt már nem volt mit halogatni, visszamentem a dokihoz. Előjegyezte a gyomortükrözést, ami október közepén meg is történt egy magánintézményben, bódításban. Szuper volt, semmilyen kellemetlenséget nem éreztem, mindenkinek ajánlom, aki fél.

Amikor felébredtem, közölte a doki, hogy egy nagy daganat/polip van a nyelőcsövemben, nem is tudott elmenni mellette az endoszkóppal. Sőt, ne is egyek szilárd ételt, mert csak néhány mm hely van, és elakadhat. Vett belőle szövetmintát.

Itt azért már megijedtem, de nem gondoltam rákra. Nálunk a családban több generációra visszanézve senkinek sem volt rákos betegsége. Inkább szív és érrendszeri dolgok miatt haltak meg, de akkor is 80-90 évesen.

Amikor megjött a szövettan (nagyon gyorsan, néhány nap volt) gyorsan belenéztem. Laphám carcinoma.

Mintha fejbevágtak volna egy bunkósbottal. Megdöbbentem, az első reakcióm ez volt. nem tudtam sírni, tompa lettem, sokkolt a diagnózis.

Azonnal kaptam időpontot CT vizsgálatra. Ott kiderült, hogy akkora a daganat, hogy kérdéses, hogy lehet-e műteni. Nem látszik, hogy beszőtte-e a szívburkot, az aortát és az egyik főhörgőt, vagy csak mellette van. Olyan kevés a zsírszövet, hogy nem állapítható meg. Mondtam a dokinak, hogy sajnos nem tudok célzottan oda hízni :-)

Azonnal elmentünk sebészhez, aki közölte, hogy így nem műthető, sugárkezeléssel és kemoterápiával kisebbíteni kell a daganatot. 70% esély van, hogy ez sikerül, ha igen, megműti. Nagy és veszélyes műtéttel kell számolni, aminek sok szövődménye lehet. 

Irány az onkológia. Az onkológus véleménye ugyanez volt. Kért sürgősséggel egy PET CT-t is, aztán megkezdik a kezelést.

Ma kaptam meg a PET CT-re az időpontot.

Még nem volt időm gondolkodni, nagyon gyorsan zajlott minden a diagnózis után. Két héten belül gyomortükrözés, szövettan, CT, sebész, onkológia, sugártervezés, már csak a PET-ct-re várok, ami a jövő héten lesz. Azután jön a kemo és a sugár.

Az orvosokról:  szerencsére eddig csak kiváló, lelkiismeretes orvosokkal találkoztam, mindegyik maximálisan segítőkész volt, hajtották a szövettant, a ct-t. Két hét alatt lezajlott minden.

Az onkológiáról: Tisztaság, modern, van papír és kéztörlő a mosdóban. Könyvespolc, TV a váróban.Meg is lepődtem.

Senkit sem ismerek, akinek nyelőcsőrákja lett volna. Jó lenne tudni, hogy van-e olyan ember, aki ezt túlélte esetleg néhány évvel. Sokat segítene lelkileg.